Magyar Aurel Dumitraşcu (1955-1990), költő. A román irodalom 80-as nemzedékének kiemelkedő alakjaként tartják számon. Életében mindössze két kötete jelenhetett meg, amelyeket számos posztumusz kiadvány követett. Valami más – Egyetlen kiváltságom: veled maradtam és boldog voltam, mint a parti kövek. Nem tudtam ki vagy. Víz ember vagy szó. Veled voltam végig boldogan hogy nézelődhetek a partról hogy hallhatok. Őrködés pocsolyák felett. Azt akartam nő legyél de madár voltál azt akartam víz legyél de madár voltál azt akartam szó legyél de madár-fárasztotta ég voltál. Fiatal flamingók a vágóhídon. Valami más voltál a halál az iránytűkből szól hozzánk aranyló bort kér. Nyöszörgő hangok. Egy másik évszakban akár az elégedetlen nép kezem a combodon. Nem voltál nő sem víz szó pedig soha. Valami más voltál vaiajni más. Egyetlen kiváltságom: velec[ maradtam, és boldog voltam mint a parti kövek. Más – Egyetlen előjogom: veled maradtam boldog voltam akár a kavicsok a parton. Nem tudtam hogy ki vagy. Víz ember szó. Csak veled maradtam, örültem, hogy nézhettem a partról, hallhattam valamit. Őrködésem a pocsolyák felett. Azt akartam, hogy nő legyél és madárrá változtál, víz legyél és madárrá változtál, szó legyél, akartam, és madaraktól meggyötört láthatár lettél. Vágóhíd fiatal flamingókkal. Más voltál mindig, a halál sivatagra vágyik aranyló erekre az iránytűben. Nyüszítő hangok. Más évszakban akár egy másféle nép kezem a combodon. Nem voltál nő sem víz szó sem, soha. Mindig más voltál más más. Egyetlen előjogom: veled maradtam txildog voltam akár a kavicsok a parton. Más voltál – Az egyetlen kiváltság: veled maradtam, és boldog voltam, akár a partokon a sziklák. Nem tudtam ki vagy. Víz ember vagy szó. Ültem csak veled, elégedetten, hogy nézhetek a partról, hogy fülelhetek. Virrasztásom a mocsarak felett. Akartam, hogy legyél nő, és voltál madár, akartam legyél víz, és voltál madár, legyél szó, akartam, és voltál: madarak által hajszolt láthatár. Vágóhíd fiatal flamingókkal. Más voltál, a halál pusztaságot követel, aranyló erecskét a tájolók között. Nyöszörgő hangokat. Egy másik évszakban, mint elégedetlen nép, kezem a combodon. Más voltál, másvalami. Az egyetlen kiváltság: veled maradtam, és boldog voltam, akár a partokon a sziklák. A jó év Az év amikor meghalsz a jó év. Várták mások is imádkoztak érte el akarták venni előled de te simán előbb a szívébe jutottál. Határozottan a nővel akartad eltölteni. Ez a jó év! Miközben kibontotta a haját szétfoszló füstkarikákra. Jó ruháid voltak sőt jó szokásaid ami a ruhákat illeti – sorra mindegyikből válogattál. A városban esőpermet zaja a halottaskocsikból. Már nem mentél ki együtt mosolyogtatok a poharakban a vörösborral. Aztán senki nem tett hozzá semmit. Egy vak kislány trombitája szólt a falon. A fülemülék Te nem tudod hogy a filozófiai módszer tart attól hogy aglaja nagymama leesik az ágyról? van mozgásunk? van. van gondolkodásunk? van. vannak fogalmaink? vannak, a fenét – mondta a liftkezelő – a fülemülék más szalonba vannak zárva. Nem értek egyet egy amerikai költővel A boldogságnak is voltak gyerekei. Néhányat közülük iskolába is járatott tanulhattak egy keveset a rovásokról az esőkről vagy egy apró csillag zenészeiről sorba tudtak állítani két kavicsot az asztalon egy üres tányér vagy egy borral teli pohár mellett melyben egy halott törpe úszkált. Mert mások is jártak neves iskolákba és végül az egész egy gödörbe torkollt. Ibolyák petúniák kisebb ajándékok melyeken reggeliztek az esték. Mulasztottam. Legyenek vágyaid mondta a szépség sok vágyad. És járj nyitott szemmel a cserepek között. Az ember, egy füst a dombról Sandburg azt mondta „a hegyi ember messzebb él”. Azt írtad hogy nem tudod ki az a Sandburg hogy valahányszor csak esik kék borok csíkozzák a várost. Sírtál. Én nem írtam többé neked arról a költőről te nem maradtál a városban tovább. Nem lehet másképp Rám nézel és azt mondod: lefogytál megkeseredett vagy mintha még hús sem lenne már ott rajtad. Belenézel a papírjaimba: olvasol írsz de megkeseredett vagy és mi a fenének hagyod azt a kutyát meghalni mindig a versben? Megnézed az utolsó fényképeket: egy napon senki sem fogja tudni ki ez a gondterhelt férfi. Az ajtóból kiáltod: meghalsz egy napon meghalnak az asszonyok is. Igen, mondom, ez nem lehet másképp. Jelenetek a vers életéből Mert csak úgy leszünk mindig rosszul az ő színe előtt soha: az asszony belép a házba és így szól: „a vers az ágy az alkonyatok ég veletek száműztem őket”. Az ablakon át fehér eső kér engedélyt a fekete esőtől hogy sírjon. Menüett asszonyokkal és költővel Kivonulnak az asszonyok mint sikolyok az esőbe. A testük mintha olajos lenne. A nyírfaerdő mellett egy költő nyugodtan kicsavarja az ingét. Morphemes de geste Iszaphegyek rohannak át az égen. Mindketten hallgatunk. És ha leesnek az esők a tóban úszókként lebegnek majd rég megbánt dolgaink. Egy románc szi-ben Inni fogunk mondom a város macskáinak inni fogunk cirkuszt csinálunk nem írok már egyetlen könyvet sem. Hála istennek örvendeznek hála istennek megjött neked is végre az eszed. Fiatal préda ősszel Egyedül van aprócska és ebédkor belép a házba egyszeriben megtölti esővel a naptárt. Pedig csak egy fiatal préda csak ennyi egy fiatal áldozat ősszel. Mondtam magamnak: ne ismételj semmit a versben ne tegyél kedvükre szövegek asszony ezekben sohase bízzál ne őrizd szórd szét a városban mindet. Csak a nagyon rossz gyerekek jutnak le a partra a gyöngédség nem ismeri őket. A kezekről a kikericsekről — ne mondd el ezt sem. Időnként valaki kíséretével időnként jöhet ebéd előtt. Suttogásainak tejből van az orruk. Tüntetés Egy ölnyi újságot kapsz majd tőlem nem virágot. Hogy ne olvasd el őket — tea boldogságtól őrülten fogsz meghalni egy almát nézve. El tudok képzelni egy almát amelyben falánk lárva az úr. Már régóta nem írtam le egyetlen szép sort nem láttam mást csak siratóasszonyokat. És ha ennek a háznak kéménye volna csak az én vérem szökne ki onnan mérgektől kavarogva. Laikus ima (Rugăciune laică) Atyánk aki szédülten vonulsz könyvtárakon át és úgy teszel mintha hallgatnál mintha értenél könyveket eszik egy kígyó bennem senki most már nem tudja megölni. Tudom az izgalmak reálisabbak mint ezek a lapok amik éjjel és nappal is harapnak és tudom hogy egyedül vagyok és végem az asszonyok ugyanúgy meghalnak kórházakban várakoznak rám betéve tudom már a hajnalt a partot a kivirágzott almát tudom tudom. De mást választanom már nem lehet. Szarvasvadászat (Vînătoarea de cerbi) Amikor először voltam vadászaton a szarvasok sírva kérlelték a puska csövét Amikor másodszor voltam mosolyogtak a szarvasok mert a húsomban rejtekhelyre találtak Harmadik alkalommal már nem vadásztam egy asszony ellopta az erdőt. Messzire a versben (Departe-n poem) Leginkább reggelenként kézen fogva vezetek egy nőt a versben remeg és a vörös szél szimatolja mikor fúj éppen szegény nő mondom magamnak és viszem a kezénél fogva messzire a versben. Mit szólnál egy teához? kérdi és én csendben jósé lezárná Urnára gondolok. Mit szólnál egy filmhez? kérdi és eszembe jut apám amint bonaparte életét olvassa a reggelen amikor elment. De senki sem lehet mindvégig idegen. Aki még azt hiszi hogy a pipacsok veszekszenek velem téved és nem tud semmit. És milyen reggel az amikor éjjeli lámpák röpködnek micsoda egy reggel mondom magamnak. És milyen csendben vonul most ez a nő itt a versben. A z átejtések éva da (Sezonul fumisteriilor) Csak amadeus úrnak nincs a szájában esthajnalcsillag most neked sincs egy szerény ajándék oldalán mennyi erőszak a szobában és csak a fekete váza és a fekete virágok hibásak. Nem lett volna ott a testem tegnap este téged magadon túl is szólítva a száj a versből a daliás lopva távozott de lehet hogy csak egy halk nyögés volt az. Rövid előadás M-ről (Scurtă relatare despre M.) Egyedül mehetett fel a sziklákhoz mint a semmi lakomája mint egy görcsös vonaglás („gondolj a fényűző csótányokra, alázd meg őket, mérgezd meg teájukat”- én nem mondtam neki ilyet) ez olyan lett volna mint egy különlegesen előkelő koncert piszkos szitán szűrt közönséggel az én szerelmem volt ki keverjen még egy lapot a játékhoz? A tüskék felett utak vonultak mágusok alkohol papaverin csalán szeptemberben szó nélkül mintha félve beigazolódna a kényszer kutyákat etetett nagyon türelmes volt mennyi ideig igazgatta haját a nagy tükörben „költő vagy, költő voltod rossz előjelekkel terhes!” (öngyilkos lett nem tudom kinek a nevében fehér ruhába varrta a folyam) Hangom a fehér éjszakában (Noapte albă cu vocile mele) Az emlékeim közt hihetetlen tettek maszkok és szorgalmak mint egy éjszakai élőlény elborul a tekintetem (ti és az istenek) miért hogy az én szavaim puskalövései a húsnak? Egyesek városokat alapítottak nevet adtak nekik azt mondták nem is gyanús az arany. Szuzában tízezer menyasszony nézte az eget (nem hiszem). Színházat akartam alapítani de könyv lett belőle. A zt hiszem túl jól nem ismerem én sem. Majdnem tökéletes öröm (O fericire aproape perfectă) Mennyi jóság van egy neurózissal megvert évszakban. És a húsa is itt van velünk csak a kék felhőktől kissé feszélyezett. Kimegyek a kórház udvarára kilépek a kapun tíz lépést teszek visszafordulok. Ez az: majdnem tökéletes öröm. A zöld városból hamarosan egy csomó fekete suttogás érkezik. Térképek között (Printre hărţi) Kevés szép vers van a nagypapa fejében a lóhere közt szétgurulva nagyon kevés. Csak egy hasznavehetetlen háború amelyben senki sem kérdi ki él még csak egy konvoj lélegzete ahogy befúj térképek közé. És az ő történetét ismerik mind a gyerekek és a mezó’ amin játszanak fekete lett. Majdnem levágott kezekkel ülök a házban. Kevés szép verset ismerek már. Okosan egy keddi napon (Deştept într-o marţi) Ő okos volt egy keddi napon (a felhőpamacsok mint valami gyulladt tüdők jól elvoltak ott fent) – ne gyere velem Vanea, ne gyere! Inkább menj le a völgybe ahol a malom dünnyög! Menj és nézd meg! Feltaláltam egy új poétikát a keddnek nevezett nap előtt zsebredugott kézzel járva gyakorlom. Szombattól hétfőig bolondot játszom. Ily módon egy személyes névmás örömmel víz alá nyomja a verset. Yorick a fehér lapról (Yorick din pagina albă) Szegény yorick alszik bíborszín esők alatt. A jó családok minden tagja lefényképezkedett vele. S most amikor ősz jön és a szemembe vágják: bűnös vagy! csak neked nincsenek onnan fényképeid – bezárkózom a házba és egy szót leírok. A szó a fehér papíron forrni kezd. Örök ideiglenességek (Veşnicii provizorii) A város mellett halad el az univerzum egyre bomlottabb gesztusaival. Épp most tartok a kezemben egy törött fényszórót és egy csomót. A rekkenö hőség a vándorlások miatt hasznavehetetlen évszakokba fulladnak a gólyák mária melleiben. Valaki azt mondja hogy a fantasztikum a versnek nem dimenziója (minden bogáncsból filozófus lesz) – mindaz amit tudok ez a vércsík melyben a tűrés ablakszemei nyílnak. Nem mondok köszönetét (Nu spun mulţumesc) Egy domb piros ablakai fekete ég alatt. Lehet azt akarod hogy menjünk a dombra almákra látunk az ablakokon át. Lehet hogy élni fogunk. Igazi élet (O viaţă adevărată) A legegyszerűbb nem írni. A merevedő kéz a majdnem vidám hús a kiterített hallgatásban éjjel – sál egy fiatal özvegy száján. Néhány utasember suttogva beszélget elámulnak a szép halálonm harangszó spekulációk. „A nővére összegyűjtötte a többi papírt.” íme: a legegyszerűbb feladni az írást. Igazi életet kezdeni. Esőnyomokkal a száján Vannak órák amikor csillapítom az örömöt. A messziről jött szél nem hallgat el soha újságokat cibál a dombvidéken házakba lopakszik. Magányom körében régi szokás ez: egy asszonyt látok mezítláb az esőben. Jön a szél és én megidézem. Esőnyomokkal a száján. A hírnök Mondani akarsz nekem valamit minden éjjel. Csakhogy nem tudom és soha nem is fogom megtudni ki vagy. A redőnyök mögé b ú jt vasárnap A központi kórház épületében az irgalom pénzt gyűjt. Máshol nem is tenné szédülten já r fel s alá a vér termekben folyosókon felkúszik a falragaszokra megpihen kissé bevilágítja a városi az ablakokon ál. Egy lány messziről nézem nevén szólítom jönne sétálni kertelem. Gyere vasárnap mondja. Vasárnap az irgalom pénzt gyüjt(és) boldogan elmehetnél lehetne valami mégis. Vasárnap. De ez az egyetlen nap amikor elhallgat a szám is és a szemem se lát újságokkal letakarva fekszem. És az ajkakra árnyak rajzolják redőnyüket.