Aurel Dumitraşcu (1955-1990), költő. A román irodalom 80-as nemzedékének kiemelkedő alakjaként tartják számon. Életében mindössze két kötete jelenhetett meg, amelyeket számos posztumusz kiadvány követett.
Valami más
– Egyetlen kiváltságom: veled maradtam
és boldog voltam, mint a parti kövek.
Nem tudtam ki vagy. Víz ember vagy szó.
Veled voltam végig boldogan hogy nézelődhetek a partról hogy hallhatok.
Őrködés pocsolyák felett. Azt akartam
nő legyél de madár voltál
azt akartam víz legyél de madár voltál
azt akartam szó legyél de madár-fárasztotta
ég voltál.
Fiatal flamingók a vágóhídon. Valami más voltál
a halál az iránytűkből szól hozzánk aranyló
bort kér. Nyöszörgő hangok.
Egy másik évszakban akár az elégedetlen nép
kezem a combodon. Nem voltál nő
sem víz
szó pedig soha. Valami más voltál vaiajni más.
Egyetlen kiváltságom: velec[ maradtam,
és boldog voltam
mint a parti kövek.
Más
– Egyetlen előjogom: veled maradtam
boldog voltam akár a kavicsok a parton.
Nem tudtam hogy ki vagy. Víz ember szó.
Csak veled maradtam, örültem, hogy nézhettem a partról, hallhattam valamit.
Őrködésem a pocsolyák felett. Azt akartam, hogy
nő legyél és madárrá változtál,
víz legyél és madárrá változtál,
szó legyél, akartam, és madaraktól meggyötört
láthatár lettél.
Vágóhíd fiatal flamingókkal. Más voltál mindig,
a halál sivatagra vágyik aranyló erekre az iránytűben. Nyüszítő hangok.
Más évszakban akár egy másféle nép
kezem a combodon. Nem voltál nő
sem víz
szó sem, soha. Mindig más voltál más más.
Egyetlen előjogom: veled maradtam
txildog voltam
akár a kavicsok a parton.
Más voltál
– Az egyetlen kiváltság: veled maradtam,
és boldog voltam, akár a partokon a sziklák.
Nem tudtam ki vagy. Víz ember vagy szó.
Ültem csak veled, elégedetten, hogy nézhetek a partról, hogy fülelhetek.
Virrasztásom a mocsarak felett. Akartam,
hogy legyél nő, és voltál madár,
akartam legyél víz, és voltál madár,
legyél szó, akartam, és voltál: madarak által
hajszolt láthatár.
Vágóhíd fiatal flamingókkal. Más voltál,
a halál pusztaságot követel, aranyló erecskét
a tájolók között. Nyöszörgő hangokat.
Egy másik évszakban, mint elégedetlen nép,
kezem a combodon. Más voltál, másvalami.
Az egyetlen kiváltság: veled maradtam,
és boldog voltam,
akár a partokon a sziklák.
A jó év
Az év amikor meghalsz a jó év. Várták mások is
imádkoztak érte el akarták venni előled
de te simán előbb a szívébe jutottál. Határozottan
a nővel akartad eltölteni. Ez a jó év! Miközben
kibontotta a haját szétfoszló füstkarikákra.
Jó ruháid voltak sőt jó szokásaid ami a ruhákat
illeti – sorra mindegyikből válogattál. A városban
esőpermet zaja a halottaskocsikból. Már nem mentél ki
együtt mosolyogtatok a poharakban a vörösborral. Aztán
senki nem tett hozzá semmit. Egy vak kislány
trombitája szólt a falon.
A fülemülék
Te nem tudod hogy a filozófiai módszer tart
attól hogy aglaja nagymama leesik az ágyról?
van mozgásunk? van. van gondolkodásunk? van.
vannak fogalmaink? vannak,
a fenét – mondta a liftkezelő – a fülemülék
más szalonba vannak zárva.
Nem értek egyet egy amerikai költővel
A boldogságnak is voltak gyerekei. Néhányat közülük
iskolába is járatott tanulhattak egy keveset a rovásokról
az esőkről vagy egy apró csillag zenészeiről sorba
tudtak állítani két kavicsot az asztalon egy üres
tányér vagy egy borral teli pohár mellett melyben
egy halott törpe úszkált. Mert mások is jártak
neves iskolákba és végül az egész egy gödörbe
torkollt. Ibolyák petúniák kisebb ajándékok
melyeken reggeliztek az esték. Mulasztottam.
Legyenek vágyaid mondta a szépség sok vágyad.
És járj nyitott szemmel a cserepek között.
Az ember, egy füst a dombról
Sandburg azt mondta „a hegyi ember messzebb él”.
Azt írtad hogy nem tudod ki az a Sandburg
hogy valahányszor csak esik kék borok csíkozzák a
várost. Sírtál.
Én nem írtam többé neked arról a költőről
te nem maradtál a városban tovább.
Nem lehet másképp
Rám nézel és azt mondod: lefogytál megkeseredett vagy
mintha még hús sem lenne már ott rajtad.
Belenézel a papírjaimba: olvasol írsz de megkeseredett vagy
és mi a fenének hagyod azt a kutyát meghalni mindig a versben?
Megnézed az utolsó fényképeket: egy napon senki
sem fogja tudni ki ez a gondterhelt férfi.
Az ajtóból kiáltod: meghalsz egy napon meghalnak az
asszonyok is. Igen, mondom, ez nem lehet másképp.
Jelenetek a vers életéből
Mert csak úgy leszünk mindig rosszul az ő színe
előtt soha: az asszony belép a házba és így szól:
„a vers az ágy az alkonyatok ég veletek száműztem
őket”. Az ablakon át fehér eső kér engedélyt
a fekete esőtől hogy sírjon.
Menüett asszonyokkal és költővel
Kivonulnak az asszonyok
mint sikolyok az esőbe.
A testük mintha olajos lenne.
A nyírfaerdő mellett egy költő
nyugodtan kicsavarja az ingét.
Morphemes de geste
Iszaphegyek rohannak át az égen. Mindketten hallgatunk.
És ha leesnek az esők a tóban úszókként lebegnek majd
rég megbánt dolgaink.
Egy románc szi-ben
Inni fogunk mondom a város macskáinak inni fogunk
cirkuszt csinálunk nem írok már egyetlen könyvet
sem. Hála istennek örvendeznek hála istennek megjött
neked is végre az eszed.
Fiatal préda ősszel
Egyedül van aprócska és ebédkor belép a házba
egyszeriben megtölti esővel a naptárt. Pedig csak
egy fiatal préda csak ennyi egy fiatal áldozat
ősszel.
Mondtam magamnak: ne ismételj semmit a versben
ne tegyél kedvükre szövegek asszony ezekben
sohase bízzál ne őrizd szórd szét a városban
mindet. Csak a nagyon rossz gyerekek jutnak le
a partra a gyöngédség nem ismeri őket. A kezekről
a kikericsekről — ne mondd el ezt sem.
Időnként valaki kíséretével időnként jöhet ebéd
előtt. Suttogásainak tejből van az orruk.
Tüntetés
Egy ölnyi újságot kapsz majd tőlem nem virágot.
Hogy ne olvasd el őket — tea boldogságtól őrülten
fogsz meghalni egy almát nézve. El tudok képzelni egy
almát amelyben falánk lárva az úr. Már régóta nem
írtam le egyetlen szép sort nem láttam mást csak siratóasszonyokat.
És ha ennek a háznak kéménye volna csak az én vérem szökne ki onnan mérgektől kavarogva.
Laikus ima
(Rugăciune laică)
Atyánk aki szédülten vonulsz könyvtárakon át
és úgy teszel mintha hallgatnál
mintha értenél
könyveket eszik egy kígyó bennem
senki most már nem tudja megölni.
Tudom az izgalmak reálisabbak mint
ezek a lapok amik éjjel és nappal is
harapnak és tudom hogy egyedül vagyok és
végem az asszonyok ugyanúgy meghalnak
kórházakban várakoznak rám
betéve tudom már a hajnalt a partot
a kivirágzott almát tudom tudom.
De mást választanom már nem lehet.
Szarvasvadászat
(Vînătoarea de cerbi)
Amikor először voltam
vadászaton
a szarvasok sírva kérlelték
a puska csövét
Amikor másodszor voltam
mosolyogtak a szarvasok
mert a húsomban
rejtekhelyre találtak
Harmadik alkalommal
már nem vadásztam
egy asszony ellopta az erdőt.
Messzire a versben
(Departe-n poem)
Leginkább reggelenként kézen fogva vezetek egy
nőt a versben
remeg és a vörös szél szimatolja mikor
fúj éppen szegény nő mondom magamnak és
viszem a kezénél fogva messzire a versben.
Mit szólnál egy teához? kérdi és én csendben
jósé lezárná Urnára gondolok.
Mit szólnál egy filmhez? kérdi és eszembe jut
apám amint bonaparte életét olvassa a reggelen
amikor elment.
De senki sem lehet mindvégig idegen. Aki még
azt hiszi hogy a pipacsok veszekszenek velem
téved és nem tud semmit.
És milyen reggel az amikor éjjeli lámpák röpködnek
micsoda egy reggel mondom magamnak. És
milyen csendben vonul most ez a nő itt a versben.
A z átejtések éva da
(Sezonul fumisteriilor)
Csak amadeus úrnak nincs a szájában esthajnalcsillag
most neked sincs egy szerény ajándék oldalán
mennyi erőszak a szobában és csak a fekete
váza és a fekete virágok hibásak.
Nem lett volna ott a testem tegnap este
téged magadon túl is szólítva a száj
a versből a daliás lopva távozott de lehet
hogy csak egy halk nyögés volt az.
Rövid előadás M-ről
(Scurtă relatare despre M.)
Egyedül mehetett fel a sziklákhoz
mint a semmi lakomája mint egy görcsös vonaglás
(„gondolj a fényűző csótányokra, alázd meg
őket, mérgezd meg teájukat”- én nem mondtam
neki ilyet) ez olyan lett volna
mint egy különlegesen előkelő koncert
piszkos szitán szűrt közönséggel
az én szerelmem volt ki keverjen még egy lapot a
játékhoz?
A tüskék felett utak vonultak
mágusok
alkohol papaverin csalán
szeptemberben szó nélkül mintha
félve beigazolódna a kényszer
kutyákat etetett nagyon türelmes volt
mennyi ideig igazgatta haját a nagy tükörben
„költő vagy, költő voltod rossz előjelekkel terhes!”
(öngyilkos lett nem tudom kinek a nevében
fehér ruhába varrta a folyam)
Hangom a fehér éjszakában
(Noapte albă cu vocile mele)
Az emlékeim közt
hihetetlen tettek maszkok és szorgalmak
mint egy éjszakai élőlény elborul
a tekintetem (ti és az istenek)
miért hogy az én szavaim
puskalövései a húsnak?
Egyesek városokat alapítottak nevet
adtak nekik azt mondták nem is gyanús
az arany.
Szuzában tízezer menyasszony nézte az eget
(nem hiszem).
Színházat akartam alapítani
de könyv lett belőle.
A zt hiszem túl jól nem ismerem
én sem.
Majdnem tökéletes öröm
(O fericire aproape perfectă)
Mennyi jóság van egy neurózissal megvert évszakban.
És a húsa is itt van velünk csak a kék felhőktől
kissé feszélyezett. Kimegyek a kórház udvarára
kilépek a kapun tíz lépést teszek visszafordulok.
Ez az: majdnem tökéletes öröm.
A zöld városból hamarosan egy csomó fekete
suttogás érkezik.
Térképek között
(Printre hărţi)
Kevés szép vers van a nagypapa fejében
a lóhere közt szétgurulva nagyon kevés.
Csak egy hasznavehetetlen háború amelyben
senki sem kérdi ki él még
csak egy konvoj lélegzete ahogy befúj
térképek közé. És az ő történetét ismerik
mind a gyerekek és a mezó’ amin játszanak
fekete lett.
Majdnem levágott kezekkel ülök a házban.
Kevés szép verset ismerek már.
Okosan egy keddi napon
(Deştept într-o marţi)
Ő okos volt egy keddi napon
(a felhőpamacsok mint valami gyulladt tüdők
jól elvoltak ott fent) – ne gyere velem Vanea,
ne gyere!
Inkább menj le a völgybe ahol a malom dünnyög!
Menj és nézd meg!
Feltaláltam egy új poétikát a keddnek
nevezett nap előtt zsebredugott kézzel járva
gyakorlom. Szombattól hétfőig bolondot játszom.
Ily módon egy személyes névmás örömmel víz alá
nyomja a verset.
Yorick a fehér lapról
(Yorick din pagina albă)
Szegény yorick alszik bíborszín esők alatt. A jó
családok minden tagja lefényképezkedett vele.
S most amikor ősz jön és a szemembe vágják:
bűnös vagy! csak neked nincsenek onnan fényképeid –
bezárkózom a házba és egy szót leírok. A szó
a fehér papíron forrni kezd.
Örök ideiglenességek
(Veşnicii provizorii)
A város mellett halad el az univerzum
egyre bomlottabb gesztusaival.
Épp most tartok a kezemben
egy törött fényszórót és egy csomót.
A rekkenö hőség a vándorlások miatt
hasznavehetetlen évszakokba fulladnak
a gólyák mária melleiben. Valaki azt
mondja hogy a fantasztikum a versnek
nem dimenziója (minden
bogáncsból filozófus lesz) – mindaz
amit tudok ez a vércsík melyben
a tűrés ablakszemei nyílnak.
Nem mondok köszönetét
(Nu spun mulţumesc)
Egy domb piros ablakai fekete ég alatt.
Lehet azt akarod hogy menjünk a dombra
almákra látunk az ablakokon át.
Lehet hogy élni fogunk.
Igazi élet
(O viaţă adevărată)
A legegyszerűbb nem írni. A merevedő kéz
a majdnem vidám hús
a kiterített hallgatásban
éjjel – sál egy fiatal özvegy
száján.
Néhány utasember suttogva beszélget
elámulnak a szép halálonm
harangszó spekulációk. „A nővére összegyűjtötte
a többi papírt.”
íme: a legegyszerűbb feladni az írást.
Igazi életet kezdeni.
Esőnyomokkal a száján
Vannak órák amikor csillapítom az örömöt.
A messziről jött szél nem hallgat el soha
újságokat cibál a dombvidéken házakba lopakszik.
Magányom körében régi szokás ez: egy asszonyt
látok mezítláb az esőben. Jön a szél és én
megidézem. Esőnyomokkal a száján.
A hírnök
Mondani akarsz nekem valamit minden éjjel. Csakhogy
nem tudom és soha nem is fogom megtudni ki vagy.
A redőnyök mögé b ú jt vasárnap
A központi kórház épületében az irgalom pénzt gyűjt.
Máshol nem is tenné szédülten já r fel s alá a vér
termekben folyosókon felkúszik a falragaszokra megpihen
kissé bevilágítja a városi az ablakokon ál.
Egy lány messziről nézem nevén szólítom jönne sétálni
kertelem. Gyere vasárnap mondja. Vasárnap az irgalom
pénzt gyüjt(és) boldogan elmehetnél lehetne valami
mégis. Vasárnap. De ez az egyetlen nap amikor elhallgat
a szám is és a szemem se lát újságokkal letakarva
fekszem.
És az ajkakra árnyak rajzolják redőnyüket.